Sok szeretettel köszöntöm azokat, akik majd esetleg olvasói lesznek ennek a blognak.
Első sorban azonban magamat köszöntöm, hiszen ezt az oldalt azért hoztam létre, hogy nyomon tudjam követni saját gyógyulásom felé vezető utam kalandjait. Ha az úthoz más is csatlakozik, annak csak örülök, hiszen egy utazás attól is szép, ha megoszthatjuk a minket ért élményeket másokkal, egymással.
A gyógyulásra az életemben régóta szükség van, de talán mostanra érett meg, vagy kezd megérni a helyzet, hogy a finisbe érjek. Nem tudom megmondani miért érzem így. Sok kis puzzle darabka egy kép összerakásának lehetőségét derengi... Valahogy így.
Ha leírnám a diagnózisaimat, biztos sokan a fejükhöz kapnának. Bizony kaptam én már ilyen-olyan kommenteket orvosoktól és gyógyítóktól. A legkedvesebb, amit orvos mondott: „magát még az ág is húzza”. Ennél bíztatóbb nem jutott eszébe?! Más – főleg segítő foglalkozásúak, de tisztelet a kivételes orvosoknak is – inkább azt sugallják nekem, hogy „innen szép a győzelem” vagy hogy „nem lehet oka panaszra, hiszen magának vasból van a szervezete, ha még ennyi minden sem győzte le”. Kétféle hozzáállás olyan emberektől, akikre rá kellene bíznom magam. Nem kérdés, hogy melyiket választom.
Az első számú tanulság tehát, hogy olyan orvosokkal, gyógyítókkal vedd körül magad, akik nem a szakadékba löknek, hanem megmutatják az onnan kivezető utat.
Ezzel búcsúzom is, folytatom a kalandot. Viszlát!
